III. Balatonfüred Concours d'Elegance

Ezrek látogattak el a balatonfüredi Tagore sétányra a pünkösdi hétvégén, hogy a III. Balatonfüred Concours d’Elegance oldtimer autós szépségverseny 56 eredeti, üzemképes, klasszikus autójában gyönyörködjenek.

Az impozáns környezetben megelevenedett a múlt és valóságos szabadtéri tárlataként vonultak fel az autócsodák, amelyekhez hatalmas kíváncsisággal és nagy tisztelettel közeledtek az érdeklődők.


Harmadik alkalommal rendezték meg az immár nemzetközivé vált autó szépségverseny balatonfüredi eseményét, amely idén különleges rangot is kapott, ugyanis miután az UNESCO elismerte az 50 éves jubileumát ünneplő FIVA (Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) műszaki kulturális örökségvédelem terén kifejtett fáradhatatlan tevékenységét és ezen keresztül ez évben negyven rendezvényt, ezek között a Balatonfüred Concours d’Elegance-t UNESCO PATRONÁLT rendezvénnyé nyilvánított. 


Már a járművek Balatonfüredre érkezése sem volt mindennapi: Győrből, zárt útvonalon indult egy néhány nagyon különleges autóból álló konvoj, hogy Veszprém és Csopak érintésével guruljanak be a balatonfüredi Anna Grand Hotel elé, ahol Veuve Clicquot pezsgővel várták Őket, majd csatlakoztak a más utakon Füredre érkezett többi oldtimerhez.


A Concours d’Elegance, mint a szépség és az elegancia balatonfüredi találkozása, olyan autóritkaságokat vonultatott fel idén, amivel a rendezvény bárhol a világon rangos szemlének számítana. Több olyan jármű is volt a mezőnyben, amit Magyarországon csak itt és csak most láthatott a közönség, de más rendezvényeken is ritkán találkozhat ezekkel. A nézők pedig értékelték is ezt, lelkesen szavaztak is a számukra legtetszetősebb automobilokra. 


A szakmai zsűrinek sem volt könnyű dolga, hiszen a kiállított autók mindegyike valamitől különlegességnek számított a saját kategóriájában, tulajdonosaik pedig alaposan felkészítették a guruló műalkotásokat, hogy a lehető legjobb formájukban mutassák meg magukat Balatonfüreden.


Egy 1931-es Bucciali-Cord L29 kapta a legnagyobb figyelmet a közönségtől. Az art deco stílusában készült autó -amiből kettő van a világon- érdekessége, hogy egy eredeti Bucciali alapjaira, de fotók alapján építették meg 2012-ben. A közönség másik nagy kedvence -amelyből ez az egyetlen darab van a világon- gróf Festetics Ernő egykori versenyautója, egy magyar nemzeti színekre festett 1934-es Maserati 8CM versenyautó volt. Valóságos népünnepélynek számított, amikor a jármű megérkezett Füredre, az Anna Grand Hotel előtt levették a trélerről és beindították a motorját. De több olyan autó nevezett a rendezvényra, amelyből egy-két, vagy csak néhány darab létezik már. Nagy sikert aratott és esélyes volt a “Best of Show” díjra a SKODA Monte Carlo is, amelyből az itt láthatón kívül csak még egy létezik a Skoda Múzeumban. Volt különleges Dusenberg,  világon egyedüli Farman, Hispano Suiza, Cadilac, Bentley, Tatra Bohemia, Bugattik, különleges Jaguarok és még hosszan lehetne sorolni.


A III. Concours d’Elegance fődíját egy 1938-ban gyártott Talbot T23 nyerte, amiből mindössze hét darab van a világon. A 78 éves jármű szinte teljesen eredeti, csupán a tetőponyváját kellett kicserélni. Tulajdonosa mindössze másodszor vett vele részt oldtimer szépségversenyen, meg is lepődött a fődíjon, mert bár ő maga tudta, hogy gyönyörű autója van, de most kapott először komoly visszajelzést arról, hogy a közönség és a szakma is hasonlóan látja.


A tavalyi fődíjas Hispano-Suiza osztrák tulajdonosa idén sem távozott üres kézzel Balatonfüredről. 1928-as gyártású Rolls-Royce Phantom 17 EX  -one of- járműve gyűjtötte be a Concours d’Elegance legtöbb díját, amely már több itt látható társával már megjárta a világ leghíresebb concours d’elegance rendezvényeit, így a Pebble Beach-t és a Villa d’Este Concorso d’Eleganza-t is. Ez a jármű lett a legszebb nyitott vintage modell, emellett megkapta a BMW, valamint a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége, a FIVA különdíját, és ez lett a hölgyek közönségdíjasa is. 


A III. Balatonfüred Concours d’Elegance-on kiemelt figyelmet kapott idén a 100 éves jubileumát ünneplő BMW. A bajor márka hazai és külföldi gyűjtők jóvoltából több ritka modellt is bemutatott, köztük egy 3200 CS Bertone-t, amiből mára mindössze ötven példány maradt fenn, vagy a “Alpina B11/4”, amelyből eleve csak hét darabot készítettek. A BMW három olyan ritkaságot hozott, amelyek innen a következő hétvégén megtartott Villa d’Este-re mentek, hogy ott is elbűvöljék a közönséget. 


A Concours d’Elegance rendezvények évszázadok óta egyszerre szolgálják a szépség és elegancia iránt érdeklődő férfiak és a formatervezés, a divat iránt érdeklődő hölgyek szórakoztatását. Balatonfüreden is minden a legszebb járművekről és a legelegánsabb divatról szólt, az i-re a pontot pedig KATTI ZOOB DIVATHÁZ által bemutatott, a 100 éves BMW különböző korszakai inspirálta kollekciója tette fel a pontot. A bemutatott, elegáns öltözékek ugyanis tovább emelték a Tagore sétányon felvonultatott múltbéli remekek pompás színpadképét. A modellek frizuráját a Cult Hair & Bazaar csapata és a Schwarzkopf Professional, a lányok sminkjét a Schlovicskó Kata & Sch'ange Szalon biztosította.

 

A rendezvény vasárnap kora délután, a közönség nagy megelégedésére, egy “vörös szőnyeges” díjátadóval zárult, ahol mindenki mozgásban láthatta és hallhatta az autókat, majd  tettek ezek egy tiszteletkőrt a városban.